Az MGB hadművelet – örökség

Az év végi ünnepek miatt két hétig szünetel a munka az autó körül, így az MG megújulása egyelőre megrekedt, ám ha minden jól megy, akkor az események hamarosan felgyorsulnak majd.  Az így adódott szünet azonban jó alkalom volt arra, hogy végre átrágjam magam az autóval érkezett piros mappán, mely az MG előéletéről ad némi információt.

IMAG1609Meglepő módon sokkal több információhoz jutottam, mint amire számítottam. Azt már korábban is tudtam, hogy az autónak én vagyok a kilencedik tulajdonosa, ami 40 év alatt nem túl sok, de azért nem is kevés. Ezért is volt talán meglepő, hogy milyen sok minden megmaradt a négy évtizednyi gyűjtögetés során. A nyolc korábbi tulajdonos közül egynek a kilétét nem sikerült megállapítanom, így az azokat összefoglaló táblázatba, amolyan angolszász módon, a John Doe név került, arrafelé ugyanis így keresztelik el az ismeretlen személyeket. Ettől függetlenül, a táblázat egész teljesnek mondható. A tulajdonosváltások időpontjai persze nem mindenhol napra pontosak, de olyanból is van néhány.
IMAG1610Az autó 1974 áprilisában került Ossett településre, egy Brian Sunderland LTD. nevű céghez, azaz cégautó volt. Abból is valami házalóügynök jellegű lehetett, tekintettel arra, hogy 5 év után már 89404 mérföldet mutatott az autó órája, ami 143881 kilométert jelent. Ez bizony évi bő 28 ezres futás. Valószínűleg a céges mivolta miatt maradt fent kevés dolog az autó után, de az eredeti szervizkönyv és kezelési útmutató mellett azért néhány vizsgalap is érkezett az autóval.
IMAG1611A második tulajdonos, Mr. G.(regory?) Crum volt, akihez 1979 augusztusában került az autó, nagy valószínűséggel motorhibásan, legalábbis a feljegyzései erre engednek következtetni. A korabeli tulajdonosok közül az Ő gyűjtőmunkája bizonyult a legalaposabbnak, ugyanis nemcsak, hogy a számlákat eltette, de egyfajta naplót is írt az autóról. Ebből kiderül, hogy 1984-ig az autó felújításával volt elfoglalva, azaz az öt mérföldfaló év után öt esztendőn át szendergett a robogás. Felújította a motort, a karosszériát és új fényezést is kapott az MG. Láthatóan nagyon törődött vele.
IMAG1612Megannyi számla maradt fent az Ő időszakából, sőt, még olyan egyéb papírok is, melyek némi betekintést engednek az akkori angol autóséletbe. Akad biztosítási levél, de egy reklamációs levélre kapott válasz is a Lucas-tól, mely a 80-as években még elég meghatározó szereplője volt a szigetországi autóipari beszállítóknak. Mondanom sem kell, hazánkban akkortájt nem a levelekben látható stílus uralkodott, így ez a néhány lap is remek ízelítője annak az életnek, ami a vasfüggönyön túl zajlott a 80-as években.
IMAG1615Mr. Crum tehát, aki egyébként Huddersfield város lakosa, kitett magáért. Egyrészt időt és szemmel láthatóan pénzt nem kímélve felújította az autót, másrészt vette a fáradságot és ezt dokumentálta is. Az autó egészen 1987 májusáig maradt nála, azaz érdemben csak három évig használta, ezalatt sem túl sok mérföldet beletéve.
IMAG1614A harmadik tulajdonos egy bizonyos Mr. Collin volt, aki úgy tűnik, hogy tíz éven át birtokolta az autót, szintén Huddersfiledben. Dacára a hosszú időszaknak, tőle sokkal kevesebb minden maradt fent. Számlák akadnak, ahogy vizsgapapírok is, ami alapján a mérföldek további lassú gyarapodása állapítható meg, de a napló már csak néhány sorral bővült nála. A későbbi tulajdonosok pedig már egyáltalán nem vezettek naplót.
IMAG1616Egy évtized után, 1997-ben tehát új tulajdonoshoz került az autó, ugyanabban a városban. Mr. Chapman ismét gazdagította a számlák mennyiségét, sőt, még az autó gyártási évével egy időben alakult rajongói klub, az MG Owners Club tagja is lett, ha csak nem volt már az eleve. A klubtagságáról sok információ nem maradt fent, de az akkori klubszabályzat és partnerlista azért megmaradt. Egy V5, azaz egy angol forgalmi maradványa alapján felételezhető, hogy nála 2004-ig volt az autó de, hogy ekkor kihez és hova került, az nem derül ki. Ez a tulajdonos lett John Doe.
IMAG1618A következő években aztán kevesebb állandóság volt az MG-m életében: előbb Londonba költözött, majd két évvel később az első hölgy tulajdonosa is meglett az autónak (feltételezve persze, hogy az ismeretlen ötödik tulajdonos férfi), aki azonban láthatóan kevésbé volt megszállottja az autónak, hiszen a nevén kívül semmi sem maradt fent utána, alig egy évnyi MG-zés pedig tovább is adta az autót a legkevésbé sem angolos hangzású Mr. Salim Mohammednek. Ő volt az autó utolsó tulajdonosa a ködös albionban, aki egyébként szemmel láthatóan ismét megpróbálta jobb bőrbe hozni az autót, legalábbis a számlák alapján, melyből Ő is félretett néhányat. Egész komoly összeget áldozott az autóra, majd mikor látta, hogy eljött a komolyabb felújítás ideje, akkor kivonatta a forgalomból az MG-t, és nekiállt szétszedni. Ekkor 13742 mérföldet mutatott az óra, azaz a gyártás óta egyszer átfordult. Negyven év alatt 113000 mérföld nem mondható soknak, hiszen ez kilométerre átszámolva évi 4500-as átlagot ad ki. Ha 1977 óta nem lenne meg az összes vizsgapapírja, rajtuk a mérföldállásokkal, akkor azt gondolnánk, hogy biztosan nem hiteles ez az adat. Szerencsére megvan.
owners_list

Hogy ezután mi történt, nem tudni pontosan, de vagy a lelkesedése fogyott el, vagy a pénze, így aztán eladta az autót egy kereskedőnek, aki pedig az e-Bay-en talált neki új gazdát: engem.

Az autó történetírása folytatódik. Napló, ha nem is tollal írva, készül. A  számlák gyűlnek, ahogy reményeim szerint tavasztól a mérföldek is gyűlni fognak. Eszem ágában sincs továbbadni az autót, de talán így is van értelme a sok gyűjtögetésnek. Ki ne szeretné a gazdag örökséget?

Az ismert angliai tulajdonosok lakhelye alapján készült útvonaltérkép:

Galéria:

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.