Az MGB hadművelet – elválás

Új fejezethez érkezett az MG projekt: elköszöntem az autótól. Természetesen nem arról van szó, hogy továbbadtam volna, mindössze annyi történt, hogy eltranszportáltuk a lakatoshoz, ahol a tervek szerint a gyári mennyiségűre állítják vissza az autón található lyukak számát.

Nem is tűnik bonyolultnak, igaz? A feladat egyszerű, pont ott és pont annyi lyuk legyen az autón, ahogy az negyven évvel ezelőtt is volt, mikor elhagyta az abingdoni gyárat. A gond inkább az, hogy ehhez szokás szerint elemeire kell bontani az autót, ami azért nem két perc. Inkább két hónap. Legalábbis jelen állás szerint körülbelül ennyi idő után kapom majd vissza az MG-t, igaz, akkorra már a fényezésen is túl lesz. Két hónap múlva már javában ősz lesz, ami már nem igazán veteránbarát, így maga a munka befejezésének időpontja nem is annyira fontos. Ha mégis három hónap lesz a kettőből, akkor sincs semmi gond.

IMAG1012Tulajdonképpen az első meleg, tavaszi napsugárig kellene összeállnia az autónak, így hónapok állnak majd a rendelkezésemre, hogy visszaszereljem azokat az alkatrészeket, amelyeket most két délután alatt, rohamtempóban tüntettem el az autóból, hogy egyrészt a lakatosnál könnyebben boldoguljanak, másrészt, hogy nagyobb eséllyel legyen meg minden darabja. Olyan lelkesedéssel és látszólagos rutinnal estem neki az autónak, hogy külső szemlélő számára akár még szakértőnek is tűnhettem. Megfelelő távolságból.

IMAG1011Mondanom sem kell, az előzetesen megtervezett tudományos bontás nem teljesen valósult meg. Egyrészt az idő szűkössége miatt, másrészt elméletben minden sokkal könnyebb. Anno úgy terveztem, hogy minden apró csavart egyenként katalogizálok majd, a vége azonban az lett, hogy “tájegységenként” kerültek zacskókba, így az összeszerelésnél kénytelen leszek a memóriámra hagyatkozni. Meg persze arra a rengeteg képre, amit készítettem, mert az előzetes tervből ezt azért igyekeztem meg is valósítani. Mégiscsak könnyebb lesz úgy ülni a kupacok felett, hogy van némi támpont a “lencseválogatáshoz”.

IMAG1014IMAG1016Idő persze nem csak a válogatáshoz és az összeszereléshez kell majd, hanem a kölcsön visszafizetéséhez is, ugyanis a javítások elkezdéséhez erre is szükségem volt. Ha minden jól megy, akkor tavaszra azt is sikerül majd letudnom. Azon kell még drukkolnom, hogy a szokásos váratlan kiadásokon felül ne jöjjenek újabb váratlan kiadások az autóval kapcsolatban, mert akkor első tavaszi napsugár ide vagy oda, az autó nem lesz menetkész. Hálás vagyok a veterános hóbortom itthoni támogatásáért, de nyilván éreznem kell, hogy hol a határ.

IMAG1007Igazán nem szeretnék az autó miatt a saját szerveimmel kereskedni, így előteremtve a szükséges költségvetést. És azt sem szeretném, ha esetleg a szokásostól eltérő módon vennék kezelésbe azt a bizonyos szervemet itthon. Nem hinném, hogy manapság is igény lenne egy Bee Gees jellegű énekhangra itthon vagy bárhol a világban. Szóval jobb a békesség.

IMAG1032A munka tehát megkezdődik, én pedig majd igyekszem időről-időre meglátogatni az én kis autómat, hogy megnézzem, miként is áll az újjászületés rögös útján. Természetesen igyekszem képekkel is szolgálni, már csak a dokumentálás miatt is. Ha minden jól megy, szerdán lesz az első beteglátogatás. Még gondolkozok rajta, hogy vigyek-e rántott húst és/vagy banánt. Ilyenkor azt hiszem ilyesmit szokás vinni. Plusz némi csokoládét a nővéreknek.

IMAG1036Az ember nem szívesen nézi egy hozzátartozó szenvedését, amint különféle gépeken lóg, ilyen-olyan csövekkel a testében. Nekem is furcsa lesz majd látni az elmúlt fél évben családtaggá vált autónkat, amint éppen szabdalják. Ám, ha minden jól megy, akkor a műtét végén fittebb lesz, mint valaha. Már nagyon várom.

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Túl a csúcson

Igazán nem szeretnék a napi sajtó hullámain lovagolni, azaz amolyan “mindenáron” csatlakozni az éppen aktuális vezető hírhez, de talán megér néhány szót az, ami Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel történt. A két hegymászó ugyanis jelen állás szerint úgy tűnik, hogy meghalt, de ha mégsem, akkor szinte biztosan nem sok lehet nekik hátra, hiszen senki sem keresi őket.

over_the_mountainAz eset szinte minden médiumban tragédiaként jelenik meg, ami igaz, hiszen meghalt két ember. Az már más kérdés, hogy mi vezetett ehhez a tragédiához. És itt most nem arra gondolok, hogy mikor, hogyan másztak, vagy miként döntöttek útközben egy-egy szituációban. Ahhoz egyrészt nem értek, mivel eddig én még csak felvonók segítségével jutottam fel hegyek tetejére, illetve nincs semmilyen információnk arról, hogy pontosan milyen döntéseket kellett meghozniuk ott fent. Ami viszont biztos, hogy elindultak hegyet mászni. És ez az, ami ebben az ügyben engem jobban foglalkoztat. Ez a hegymászás ugyanis nem egy hétvégi kiruccanás, ahol az a jutalom, ha a parkolótól a hegycsúcsig megtett 1500 méter után beburkolunk három frissensült rétest, hanem egy olyan kaland, amiben elég nagy a nem visszatérők száma. Magyarán, vagy nagyon megfontoltnak, vagy nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy egy ilyen túrába vágjon valaki. A két hegymászó jelen akciója mindenhol “expedícióként” szerepel, ami nekem egy kicsit bántja a fülemet. A szó maga ugyanis felfedezést jelent, de szerintem ebben az esetben ez egyáltalán nem helytálló. Nem helytálló, hiszen egy olyan hegycsúcsra igyekeztek, amit már sokan megmásztak, sőt, az útvonal sem volt felfedezni való, hiszen az is a megszokottnak volt mondható a hírek alapján. Így pedig joggal merül fel a kérdés, hogy mi volt ebben a felfedezés? Nos, sokan azt mondják, hogy a saját határaikat szerették volna felfedezni, ami Erőss Zsoltra biztosan igaz, hiszen neki ez már a sokadik csúcsra törése volt, és nagyon úgy tűnik, hogy dacára annak, hogy azok során is voltak nehézségei, nem érezte úgy, hogy a határon járna. Az egyik ilyen “határpróbálgató” túrának volt köszönhető, hogy az egyik lábát elvesztette, bár ebben nem csak amiatt volt neki nagy szerepe, mert magába a túrába belevágott, hanem azért is, mert a hírek szerint a lába megmenthető volt, igaz, az már nem lett volna alkalmas az ilyen túrákhoz. Ő viszont inkább a lábáról mondott le, hogy azt egy műlábbal pótolja. Már ez a döntés is sokaknak volt furcsa, nehezen emészthető, de ahogy most is, akkor is sokan inkább az elszántságot látták a döntés mögött. Ez lehet, hogy így is volt, ellenben a felelősséget már kevésbé lehet felismerni a döntésben.

Ezzel pedig el is érkeztünk a mostani “problémámhoz”. Tegnap nyilatkozta Erőss felesége, hogy a nagyobbik gyerekének már megmondta, hogy az apja soha többé nem fog hazajönni. A nagyobbik gyerekük 4, a kisebbik 2 éves. Gyakorlatilag esélyük sem volt, hogy megismerjék az apjukat. Arra megmarad majd néhány fénykép, videó és elbeszélés.

Az emberek legtöbbje a gyermekük születését szokta megjelölni életük legfontosabb eseményeként, ám a példa is mutatja, hogy vannak, akik ennél fontosabb dolgot is találnak. Sokan védik Erőss Zsolt döntését azzal, hogy ez egy szenvedély, hogy ezt csak az érti meg, aki maga is benne van, hogy ez mennyi lemondással jár és, hogy ehhez mekkora akaraterő, kitartás kell. Nem vitatom mindezt.
Ám egy kérdés nem hagy nyugodni: vajon nem az lett volna a nagyobb hőstett, ha Erőss Zsolt leküzdi a szenvedélyét csak azért, hogy felnevelhesse a két gyerekét?
Talán az nagyobb áldozat lett volna. Hősöknek ugyanis olyanokat szoktak nevezni, aki mások érdekeit helyezi a sajátja elé. Szerintem itt ez fordítva volt.

Bizonyára felemelő érzés lehet olyan magasra jutni, ahova néhány napja Erőss Zsolték is feljutottak. Kár, hogy eddig egyetlen csúcs sem volt olyan magas, ahonnan a hegy mögé is láthattak volna. Pedig a családjuk ott volt.

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , | 12 hozzászólás

Felelősségem teljes tudatában

Végrendeletben, egyéb hivatalos iratban szoktak így nyilatkozni az érintettek, de azt a bizonyos felelősséget talán még ott sem gondolják komolyan. A hétköznapi életben pedig talán még ritkábban. Kevés dologról gondolom azt, hogy az erényem lenne, de talán az az egyik, hogy igyekszem nem kibújni a felelősség alól, legalábbis olyan esetekben, amikor fel kell vállalni ha valamit elrontottam. Magukért a felelősségteljes dolgokért persze én sem rajongok, de ha már meghoztam egy döntést, akkor azért igyekszem vállalni is a következményeket. A tapasztalatom az, hogy ezzel azért nincs mindenki így.

Néhány napos hír, hogy Amerikában egy ötéves gyerek lelőtte a kétéves húgát, a szüleitől ajándékba kapott lőfegyverrel. Az eset után megszólalt a gyerek nagymamája, aki úgy kommentálta az esetet, hogy “Ez volt Isten akarata.”. Az, hogy nem kéne lőfegyvert adni egy ötéves gyereknek, az fel sem merült benne. Nem, Isten így akarta, ez van. És a nagyit láthatóan az sem aggasztja, hogy az általa kedvelt Isten láthatóan egy kegyetlen gyerekgyilkos. Ilyenek, ezek a kifürkészhetetlen utak. A hülyeségért persze nem kell messzire menni, elég ha csak a szintén néhány napos hírre gondolunk, ahol egy vak komondorra próbálták meg ráhúzni a vizes lepedőt.
A felelősség alól persze nem csak ilyen súlyú ügyeknél szoktak kibújni. Itt van ugye az egyik kedvencem, a facebook-os megosztások esete, ahol ellenőrzés nélkül osztanak meg mindent az emberek. Fel sem mérve azt, hogy ez nem csak az ismerősök idejét rabolhatja, de akár az életükbe is kerülhet. Itt van ugye a kullancsos ügy, ami egy visszatérő probléma. Vajon mit szólna az illető, akinek egy ismerőse úgy fertőződne meg mondjuk Lyme-kórral, hogy az Ő megosztása nyomán gyufával próbálná meg eltávolítani a kullancsot, ahelyett, hogy orvoshoz menne. Gondolom azzal védekezne, hogy Ő csak jót akart. Nos, ha jót akarna, akkor megosztás előtt esetleg utánanézne a dolognak.

Valamivel ártalmatlanabb, de nem kisebb hülyeség a különféle gyűjtések, segítségkérések megosztása. Ezek között persze sok az igazi, de azért illene gyanakodni olyankor, amikor a képen látható beteg gyereknek csak keresztneve van, címe, számla- vagy telefonszáma még véletlenül sem. Alig néhány napja futottam bele egy ilyenbe, majd amikor felhívtam erre a hiányosságra a képet megosztó ismerősöm figyelmét, akkor a következő választ kaptam: “Megosztottam és kész! Nincs hozzáfűznivalóm, aki akar segíteni és tényleg igaz a történet, megtalálja a módját, hogy segítsen neki! Én így gondolom!”

395118_273206749466461_495987281_nNem elég tehát, hogy Ő maga sem tudja, igaz-e a történet, de igazából a segítségnyújtása is kimerül abban, hogy másra próbálja azt hárítani. Külön tetszik a “…megtalálja a módját, hogy segítsen neki!” hivatkozás is. Nagyon remélem, hogy sosem lesz szükségem mentőre, de ha mégis, akkor ne az idézett személy hívja azt, mert félek, hogy így nézne ki a segélyhívás: “Jó napot! Az ismerősöm azt hiszem, rosszul van. Ha tényleg igaz, akkor majd megtalálják a módját és a helyét, ahol segíthetnek rajta. Visszhall.
Arra is kíváncsi lennék, hogy a “minden segítség” vajon mit jelent? Ha elmosogatok náluk az jó?

A jelenség biztosan nem csak hazánk lakosaira igaz, bár személyes tapasztalatom nekem csak itthonról van, hiszen nem volt alkalmam más országban élni. Mondjuk nem lepődnék meg, ha itthon kicsit erősebb lenne ez a hárítás, hiszen még a himnuszunk is arról szól, hogy valaki más segítsen már rajtunk. Áldjon meg minket az Isten, nyújtson nekünk védőkart, de arról, hogy mi mit tegyünk, arról nincs benne szó. Maximum odáig megyünk el a dolgosságban, hogy megosztunk egy négylevelű lóherés, szerencsepatkós képet, mert az biztosan meghozza a sikerszériát.

Nem jó dolog hibázni, de ha már megtörtént, tanuljunk belőle. Az első lecke lehetne az, hogy megtanuljuk beismerni, ha hibáztunk.

 

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , | 6 hozzászólás

Mérföldkő

Ez az új táplálékom, ugyanis elkezdtem falni őket. Mármint a mérföldeket. Igazán nem szeretném ezt a naplót kizárólag autós tartalommal megtölteni, de úgy tűnik, most ez a téma köti le legjobban a gondolataimat, ami tulajdonképpen nagyon jó. Nekem biztosan. Ha minden igaz ugyanis, akkor tegnap volt az első nap úgy bő egy év után, amikor nem törtem a fejemet a rákon. Ezt is nevezhetjük mérföldkőnek.

IMAG0354_2
Az ok pedig prózainak látszik: leköti az MG. Ami egyelőre csak így simán MG, esetleg kisautó, ahogy a lányomnak szoktuk emlegetni, neve ugyanis még nincs. Majd megpróbálom felkutatni a korábbi tulajdonosokat Angliában, hátha kiderül, hogy volt-e neve, esetleg nevei. Ne kelljen már szegénynek valami új nevet tanulnia, amelyet esetleg még nem is ért, hiszen Ő angol. Ugye milyen gondoskodó vagyok? Talán már az autó is kezdi érezni ezt, még ha bizonyára voltak is fenntartásai az új otthonával és új gazdájával kapcsolatban. Úgy két hete történt, hogy éppen a szokásos bogarászást végeztem az autóban, amikor arra lettem figyelmes, hogy állandóan beverem valamimet valahova. A sokadik ilyen eset után megálltam és hangosan megkérdeztem az autótól, hogy ezt most miért csinálja? Válasz nem jött persze, hiszen nyilvánvalóan az én koordinációs problémámat akartam rákenni, bár egy kicsit gyanús a dolog, ugyanis azóta már a feleségem és a lányom is kapott az autótól. A lányom például ez után az integetés után verte be a könyökét könnyfakasztó módon, miközben ült vissza az autóba.

IMG_20130414_141046
Mostanra azonban úgy tűnik, hogy kezdi beadni a derekát, azaz értékeli a megannyi törődést. Sőt, azt hiszem, a közös utakat is egyre jobban élvezi, legalábbis eddig zokszó nélkül csatlakozott minden utunkhoz. Az elmúlt két hétben, mióta kiderült, hogy a nap nem csak valami legenda, hanem valóban létező fényt és meleget adó csillag, azóta minden alkalmat megragadok, hogy a kormánya mögé ülhessek. Hobbiautónak vettem, de gyakorlatilag csak a pesti dugók tartanak vissza tőle, hogy mindennapi használatba vegyem ezt a remek kis négykerekűt. Talán nem csak magamnak okoznék vele örömet, legalábbis eddig csupa kedves reakciót váltott ki a megjelenése az utakon.

IMG_20130419_144840
Olyan például talán már történt velem, hogy egy előző autóból kinyúlt egy kéz, de szerintem ilyen esetben ott nem a hüvelyk, hanem a középső ujj próbálta meg szavakba önteni a kéz tulajdonosának pillanatnyi érzelmeit. De integettek már át autókból, dermedt már meg buszmegállók közönsége és benzinkutas is. A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy tényleg nagyon közel áll hozzá ez a közel negyvenéves jármű, hogy a legszebb szürkévé változtassa a hétköznapjaimat. Messze van még az autó attól, hogy ne igényeljen egy kis igazítást itt, pár csepp olajat ott, némi festéket amott, azaz még jó sok idő fog eltelni azzal, hogy a különféle alkatrészes oldalakat bújjam valami után kutatva.

IMAG0311
A bevásárlásnak persze nem az online boltok virtuális kosarainak mérete szab határt, mintsem inkább a pénztárcám, illetve manapság az már inkább bankszámla. Ez ugyanis nem ritkán van olyan állapotban, hogy ahhoz is hatszámjegyű összeget kellene befizetnem rá, hogy ne legyen rajta egy fillér sem. Néha már-már azon kapom magam, hogy azt méregetem, mit lehetne pénzzé tenni a régi kacatjaim közül. A kérdést azonban könnyen eldönti az, hogy értékes dolgaim nem igen vannak. De talán nincs is ezzel semmi baj. Segít jövőképet adni, hiszen így mindig van miért várni a következő havi fizetést. Meg az ilyen-olyan ünnepet, ahol kinyújthatom a perselyt. Utóbbival kapcsolatban az a rossz hír, hogy nálam az összes ilyen ünnep szeptember utolsó és január első napjai közé esik, azaz mostanában nem kell ilyenen morfondíroznom.

IMG_20130401_135350
Akárhogy is, igazán jó dolog ez az autó. Sokat vártam tőle, már ami a gondolatelterelést illeti és úgy tűnik, hogy ez meg is valósul. Rövidtávon legalábbis biztosan. Ennél fogva mindenkinek csak javasolni tudom, hogy kerítsen magának valami hobbit, ha szeretné elterelni a figyelmét valami nemkívánatosról. Lehet az bármi, a sportolástól kezdve a falevélgyűjtésig, a lényeg az, hogy vágyjunk rá, nagyon! Az én hobbim megvalósulása nem csak rajtam múlt, kellett hozzá a család türelme és hozzájárulása is, de remek családom biztosan nem csak nekem van, úgyhogy ne csüggedjenek!

5f9bb0c2997811e2a3d822000a1f9be5_7Időnként hosszúnak tűnik az út, de azért, ha jól figyelnek, akkor látni fogják, ahogy újabb és újabb mérföldköveket hagynak el.

IMG_20130419_125104

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , | 14 hozzászólás

Az MGB hadművelet – a partaszállás

Egy januári bejegyzésben említettem először ezen az oldalon, hogy régi vágyam egy veteránautó, azon belül is egy MG B GT. Azóta eltelt bő két hónap, ami elégnek bizonyult arra, hogy ez a vágy beteljesüljön. Ahogy az a Tanú című remek filmben is elhangzott: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de miénk.  De kezdjük az elején.

Álmaim netovábbja tehát egy MG B GT volt, British Racing Green színben, napfénytetővel, küllős kerekekkel. Mindez persze legyen általam is megfizethető árú, remek állapotú és így tovább. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A való élet azonban ritkán működik könyvszerűen. A hirdetések alapján legalábbis ez biztosan kijelenthető. A persely, amelyben az autóra valót gyűjtögettem messze nem volt még olyan kövér, ami legalább az esélyét megadná egy olyan autó megvételére, mint amilyen az álmaimban szerepelt, de a türelem időnként nem az erősségem. Így aztán naponta többször is végigbogarásztam a különféle külföldi, zömében angol hirdetési oldalakat, keresve a nagy Őt. A legígéretesebb példányok az e-Bay-en bukkantak fel, köszönhetően az oldal licitálós jellegének. Szinte minden héten volt egy, néha két olyan autó is, ami elfogadható állapotúnak tűnt, és a kikiáltási ára is belefért az elképzelésembe. Utóbbi persze nem jelent semmit, hiszen évente talán egy autó találhat úgy új gazdát, hogy a licit végén nem a valós piaci értéke lesz a győztes ajánlat. De hát miért ne lehetnék pont én az az egy… A liciteket általában csak figyelemmel kísértem, de persze volt olyan autó is, ahol én is harcba szálltam, mi több, öt perccel az aukció vége előtt már a kulcsot is a kezemben éreztem, de a végén persze kiderült, hogy más is igen komolyan szemet vetett az autóra és ellentétben velem, neki még pénze is volt rá. Legalábbis ötven fonttal biztosan többje volt.
Teltek a napok, hetek, mire ismét felbukkant egy példány. Zöld helyett fehér, küllős felni helyett Rostyle felniken, de legalább a napfénytető stimmelt. Szűkszavú leírás, és nem licit, hanem Buy it now or best offer, azaz volt egy vételár, de lehetett alkudni. A vételár egy picivel volt a perselyem vagyonán túl, ami ígéretesnek hangzott. Az autóról néhány nem túl nagy felbontású kép volt a három soros leírás mellett.

MGB_Ebay_Collage
Részben szétszerelt állapot, de a hirdetés szerint hiánytalan, évek óta áll, a motor vagy megy, vagy nem, nincs rajta a karburátor. Egy kereskedő árulja. Nepper, Lord kivitelben. Vagy mi.
E-mail a hirdetőnek, nem bánja e ha egy külföldi, mi több magyar vevőnek kellene eladni az autót? És ha nem, küldjön már még néhány képet, mert csak emiatt nem repülnék el London külvárosáig. Jött is a válasz, nem bánja, küld képet, de melyik részéről? Nem ragoznám tovább, küldött, szigorúan csak azokról a részekről amikről kértem, melynek során az is kiderült, hogy az angol humor nem valami extra képesség, ők egyszerűen olyanok, mi meg azt hisszük, hogy viccelnek. Az utastérről ugye egyetlen távoli kép volt, azon is inkább az első ülések és a kormány látszott. Mondom, küldjön már egy képet a hátsó ülésekről is, nehogy a végén kiderüljön, hogy egy baromfikeltető szerves része volt. Nos, küldött.

12
Én vagyok a hülye, nem mondtam, hogy az autóban kell lennie az ülésnek, amikor fotózza. A kommunikációnk azonban nem csak ezért volt érdekes. Az egy dolog, hogy a passzív angolom nem anyanyelvi szintű, de ez inkább a kimeneti oldalon szokott gondot okozni, az értéssel azért kevesebb a problémám. Ezt próbálta tesztelni Eddie, az eladó, aki szigorúan mellőzte az írásjeleket, ahogy a nagybetűket is. Ezt csupán a szűkszavúsága próbálta kompenzálni. Tulajdonképpen segítőkész volt, de egyrészt úgy kellett fogóval kiszedni belőle minden infót, másrészt egy idő után feltűnt, hogy egy levélben nem érdemes több kérdést feltenni neki, mert leragad az elsőnél. Így ha kicsit lassan is, de végül sikerült mindent kihúznom belőle, sőt, egy idő után már egészen megbíztam benne. Így, miután elfogadta az ajánlatomat, még arra is rászántam magam, hogy elutalom neki az előleget. Aztán ugye a teljes árat. Rengetegszer vásároltam már az e-Bayen, mindeddig rossz tapasztalat nélkül, de a legnagyobb tétel, amit eddig kifizettem, az egy használt autós fejegység volt, ami azért százezer alatti tétel. Ez meg a többszöröse volt annál. Akárhogy is, lett egy 1974-es MG-m, amire még heteket kellett várnom, ugyanis a mindenki által ismert “Cégünk gyorsan, olcsón és jól dolgozik, Ön ezek közül kettőt választhat.” jelmondatból nekem az olcsón, jót kellett választanom, ami bő három hetes várakozást jelentett.
Végül megjött a kép a felrakodásról.
MGB_trailer_low
Alig két nap múlva pedig élete talán leghosszabb útját leküzdve meg is érkezett új hazájába az autóm(m). Az első találkozásunk igen rövidre sikeredett, mivel a lerakodás után egy órával már rohannom kellet, de másnapra szabadságot vettem ki, hogy rögtön bele is vágjak a közepébe. Az autó beindult, de az látszott rajta, hogy az a bizonyos persely nem fog mostanában gyomorrontást kapni.

IMAG0134[1]                                  A megérkezés pillanata

Az első dolgom az volt, hogy amennyire csak tudtam, kipakoltam az autót. Egyrészt megnéztem, hogy tényleg minden darabja megvan-e (nincs), másrészt egy kis belső takarítás igazán ráfért. Az elmúlt két hétben összesen három olyan nap volt, amikor foglalkozni tudtam vele, de így is sokat haladtam. Mondanom sem kell, hogy nem a szándékkal van a gond, a távolság az, ami elválaszt bennünket. Az autó egyelőre ugyanis a munkahelyemnél van, aminek az a prózai oka, hogy garázsom nincs. És még nem is találtam. De ami késik, az nem múlik.
Nem sorolám fel az utolsó csavart is, amit meghúztam, vagy kilazítottam, helyette néhány képet teszek fel, melyből talán az utolsó, tegnapi napon készült az, ami a legfontosabbnak mondható.

IMAG0137[1] IMAG0140[1]                                     "Kibelezve"

IMAG0145[1] IMAG0153[1]                                    Lemossák az út porát

IMAG0174[1]                                                                  "Újra látok!"

IMAG0175[1]                                     Az első próbaút

Tegnap megtettük az első közös kilométereket, illetve ahogy Ő hívja, mérföldeket. Végre a család is láthatta az autót, hiszen eddig nekik csak a képek jutottak.
Vigyorogtak már Önök 35 kilométeren át, csak úgy?

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | 8 hozzászólás

Jégkorszak

Téli gyerek vagyok, talán ezért nincs gondom a hideggel különösebben, bár magukat a téli sportokat például nem vágyom annyira. Az viszont biztos, hogy a hideg időnként jól tud jönni. Pláne egy hűtőszekrényben.

Tegnapelőtt reggel a szokásos, ébredés utáni procedúra első lépéseként a hűtőhöz vezetett az utam, ahol rezignáltan vettem tudomásul, hogy az említett szerkezetben se kép, se hang. A porfogó funkción kívül semmilyen mutatványra sem volt képes a hűtőnk, ami csalódást okozott, hiszen mégsem ezért vettük meg úgy hét évvel ezelőtt. Manapság persze nem kell kétségbeesni egy ilyen eset kapcsán, a barátunk azonnal a segítségünkre tud sietni, elég néhány kattintás és máris hívhatjuk a nekünk legszimpatikusabb hűtőgépszerelőt. Én is így tettem nyolc óra után nem sokkal. Három csörgés után fel is vették, majd a cím beazonosítása után közölte velem az illető, hogy egy másik kollégáját keressem, mert azon a területen ő dolgozik. Nyilán az én lécem van magasan, de jobban örültem volna, ha azt ajánlja fel, hogy máris szól a kollégájának, aki majd visszahív. Pláne, hogy a kollégát hiába hívtam: ki volt kapcsolva. Miután sikerült elérnem, megbeszéltük, hogy néhány órán belül kijön, ami tényleg meg is történt. Ugyanilyen gyorsan sikerült beazonosítani a hibát (vezérlőpanel), sőt, a bejárati ajtó két nyitása között talán tíz perc sem telt el, a kezükben az említett alkatrésszel tova is tűntek. Azt ugyanis nem a helyszínen, de még csak nem is ők javítják meg. Akárcsak Eddie Murphy, ők is 24 órát kértek.

Ice_Age1

Másik hűtőnk nem lévén kénytelenek voltunk visszakanyarodni az anyatermészet nyújtotta lehetőségekhez, azaz a konyhaajtó becsukása után kinyitottuk a konyhaablakot, ezzel próbálva meg közelebb hozni a helyiség mikroklímáját a hűtő belsejében uralkodóhoz. A miénk volt a legbiobb hűtő a régióban.

A megadott határidő lejártakor valóban hívtak, hogy elkészült a panel, szóval akkor hoznák. Hoznák, ha otthon lennék, ám két nap szabadságot a munkáltatóm és én is aránytalannak éreztünk egy hűtőszekrény miatt, így abban maradtunk, hogy délután jöjjenek. Újabb visszahívást ígértek. Ez azonban nem történt meg, így fél háromkor én hívtam őket: “Közbejött valami, autós probléma. Egy kis türelmet kérünk, hívni fogjuk!”.
Ez este 6-ig nem történt meg. Újra hívtam őket:
-Sajnos csak holnap tudjuk kivinni a panelt.
-De nem ezt ígérték. Illetve ha nem telefonálok, akkor ezt mikor tervezték közölni?
-Sajnáljuk, de muszáj volt lecserélnünk az olajat az autónkban, közben azonban probléma adódott. De hát mi telefonáltunk reggel, hogy akkor kivinnénk…
-Nem szeretnék még egy napot hűtő nélkül lenni. Elmegyek a panelért, berakom én. Láttam, hogy vették ki, nem egy agyműtét.
-Őőő, visszahívom.

És tényleg:
– Rendben, itt és itt lehet átvenni. Egy kollégámnál van, hívjon, ha ott van, leviszik.
– OK és ugye nyilvánvalóan kapok kedvezményt tekintettel arra, hogy én megyek érte és én is szerelem be?
– Természetesen!

Nem ragoznám tovább, némi benzinkutas pénzváltás után felmarkoltam az említett alkatrészt, hazavittem és öt perc alatt összeraktam. Végre becsukhattuk az ablakot.
Persze nem minden bírta ki a fagyasztó részlegben, így kénytelenek voltunk felhasználni ezt-azt.
Kéri valaki a “Tejszínes gyümölcstortás rántott hal, mexikói körettel” nevű ételünk receptjét?

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Pár kattintás neked, néhány forint nekünk

Olvasom, hogy új, katolikus társkereső oldal indult el hazánkban. Valakinek sikerült megtalálni a piaci rést. A párKatt.hu oldalra a cikk szerint nem csak katolikus vallásúakat várnak, az elvárás csupán annyi, hogy értsen egyet az illető ezekkel az elvekkel. Ennek némileg ellentmond az, hogy a regisztrációs lapon nem lehet addig túljutni, amíg be nem ikszeljük, hogy “Igen, családot alapítani vágyó, egyházjogilag szabad státuszú katolikus vagyok.“. Más vallásúakat is várnak tehát, de a regisztráció során egyetlen kattintással meg is keresztelik a jelentkezőt.

parKatt

Kíváncsiságom határtalan, de sajnos a regisztrációmat megerősítő e-mail még nem érkezett meg, így nem tudom megmondani, hogy az egykattintásos módszerrel csak megkeresztelkedni lehet, vagy van gyónás rovat is, ahol elég a “Megbántam mindent!” linkre kattintani. Mondjuk egy száz Miatyánkos “büntetés” neten gyorsabban kivitelezhető, köszönhetően a CTRL c, CTRL v megoldásnak, ami jól is jön ebben a rohanó világban.

Tartok tőle, hogy nem is fogom megtudni ezt, ugyanis a regisztráció csak az első 300 főnek ingyenes, utána fizetős, melynek mértéke csak a regisztráció után derül ki, arról ugyanis csak annyi szerepel az ÁSZF-ben, hogy “A parKatt.hu minden szolgáltatása, a részvételi díj, illetve az esetleges kedvezmények az adott időpontban érvényes árjegyzékhez igazodnak. és tartalmazzák az ÁFÁ-t. A részvételi hozzájárulás előre fizetendő.“, maga az árjegyzék azonban nem látható. Legalábbis azon a felületen nem, ahova regisztráció nélkül lehet eljutni. Cseles adatbázis építés. Amennyiben kiderül az ár, leírom majd azt is. Az mondjuk más kérdés, hogy maga a pénzszedés is problémás lehet katolikus szempontból, hiszen a Biblia azt mondja:

Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst.
Zsolt 119:72
Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: ‘Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.
Zsidó 12: 12-13

No, amíg gépeltem, megjött a megerősítő e-mail a regisztrációról. Belépve az alábbi kép fogadott:
parKatt_2A menüpontok bármelyikére kattintva szintén ugyanez a kép fogad, mivel addig nem férünk hozzá semmilyen funkcióhoz, amíg nem fizetünk. Még próbaidő sincs. Ügyes.

A cikk arra is kitér, hogy az oldalról folyamatosan törlik majd a “rosszmájúakat, perverzeket“, amely szerintem némileg ellentmond a keresztényi eszméknek, hiszen az a megbocsátásról, szeretetről szól. Isten ugyanis megbocsátó. Leszámítva ugye Éva esetét az almával. A perverzitással mondjuk házon belül is vannak gondjaik, elég csak az egyre-másra napvilágot látó gyerekmolesztálásokra gondolni, de persze a Biblia is bővelkedik az ilyesmiben:

Ha valaki egy el nem jegyzett szűz lánnyal találkozik, megragadja, és vele hál, és rajtakapják őket,akkor az a férfi, aki vele hált, adjon a lány apjának ötven ezüstöt, a lány pedig legyen a felesége, mivel erőszakot követett el rajta; nem is szabad elbocsátania egész életében.
Mózes 5: 22-28

Fentiekből is látszik, hogy nincs könnyű helyzetben az, aki egy ilyen oldalt akar létrehozni, hiszen a “katolikus eszme” nem csak a napos oldaláról ismert. De pénzszerzési módnak kétség kívül ígéretes megoldás. Megyek, megnézem van-e már Buddhistában ilyen…

UPDATE: Az árak a GYIK részre kerültek.

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Filmajánló: Szám-Jegyek

Szám-Jegyek

tickets

Magyar-Taskent koprodukciós film, egy transzvesztita BKV pénztárosról. A keser-édes alkotás a pénztáros mindennapjait mutatja be, melyet egy szörnyű titok árnyékol be: nem tudja, hogy mennyi 7 vonaljegy teljes ára, ha abból kettő szakaszjegy. A számok erdejében való bolyongása egyre mélyebb sebeket üt a lelkén, ám főhősünk nem mer művezetőjéhez fordulni, mert fél, hogy kineveti.

A végén persze minden jóra fordul, mert kiderül, a művezető lecsófoltos ingzsebe érző szívet és egy számológépet rejt.

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Halló!

Ma lezajlott életem talán legélménydúsabb telesales-es beszélgetése:

old_phone
– Altezza, tessék!
– Jó napot kívánok, Kiss István vagyok a Clubhotels-től. Január 24-én beszéltünk, és ígértem, hogy visszahívom. Visszahívtam már?
– Nem, még nem, de most nem is igazán alkalmas. Beszélhetnénk máskor?
– Persze, tulajdonképpen nekem sem alkalmas most, mert egy megbeszélésre kell mennem. De holnap reggel nyolctól dolgozom, hívhatom akkor?
– Ha lehet, akkor inkább kilenc után.
– Rendben, akkor hívom majd! Viszont hallásra!
– Viszont hallásra!

A fickó egyértelműen a szakma csúcsa.

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Társ a hétköznapokban

Furcsa értékrend rovatunk mai bejegyzése:

A mellékelt képen két sorstárs van: mindketten hajléktalanok. Az “egyikük” híres, hiszen naponta tucatszor osztják meg a képét a facebookon: “Gazdit, otthont keres! Adakozz, különben bezárják a menhelyet! Támogass minket, hogy etethessük Őket! stb.”
A másikuk egy ember.

homeless-cuddling-dog-by-kirsten-bole-100-dpi

Egy alapos csutakolás után, akár Őt is meg lehetne simogatni…

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | 10 hozzászólás